Image
Peer review call_graphic
Hírek
03 April 2024

Peer Review Felhívás / 2024-1

Az EUI Peer Review, szakértői értékelésekre vonatkozó felhívás március 12-én nyílik meg és április 30-án 12:00 órakor zárul.

A Peer Review (csoportos szakértői értékelés) az EUI által kínált kapacitásépítő tevékenység, amelynek célja, hogy az európai városok a teljesítményértékelés és az egymástól való tanulás folyamatán keresztül javítsák fenntartható városfejlesztési stratégiáik (FVS) kialakítását és végrehajtását.

A szakértői értékelések során egy-egy "vizsgált város" (ún. "city under review", az elsődleges kedvezményezett) legfeljebb hat városból származó, ún. "szakértői értékelőkkel" ("peer reviewers", azaz másodlagos kedvezményezettekkel) dolgozik együtt, hogy a hatékony FVS kidolgozásával, végrehajtásával vagy nyomon követésével kapcsolatos kihívásokat kezeljék.

A "vizsgált városok" maguk határozzák meg pályázatukban azt a kihívást, amellyel sajátos igényeiknek megfelelően kívánnak foglalkozni, és ennek megfelelően olyan "szakértői értékelőkkel" kerülnek kapcsolatba, akik a témában járatosak, és hatékonyan megoszthatják egymással tapasztalataikat, megközelítéseiket és ötleteiket az azonos kihívások kezelésével kapcsolatban.

Mi a Peer Review - a szekértői értékelés, együttműködés - folyamata?

Minden szakértői értékelés ötlépcsős végrehajtási folyamatot követ. A kiválasztott résztvevők:

1. fázis: A 'Peer Review' vizsgálat témakörének megerősítése: minden egyes vizsgálatra kiválasztott város részletezi, hogy az EUI támogatásával milyen kihívásokkal kíván foglalkozni a szakértői értékelés során. Az adott a témakört, kihívást minden egyes kiválasztott város három "kérdés" formájában megfogalmazza.

2. fázis: Párosítás történik a kiválasztott vizsgált városok és a szakértői értékelők között: Az EUI a releváns szakértelem és a hasonló kontextus alapján csoportosítja, összekapcsolja ("matchmaking") a vizsgált városokat a szakértői értékelőkkel. Minden egyes értékelési "csoport" véglegesítésre kerül.

3. fázis: Felkészülés a szakértői értékelési eseményre: a résztvevők előkészítik a megbeszélések lényegét az eseményre, és három-két előkészítő ülésen vesznek részt.

4. fázis: Részvétel a kétnapos Peer Review eseményen: A résztvevők workshopokon, panelbeszélgetéseken, tanulmányi látogatásokon és informális kapcsolatépítésen vesznek részt.

5. fázis: A Peer Review esemény eredményeinek nyomon követése: a vizsgált városok és a szakértői értékelők jelentést kapnak a szakértői értékelési esemény főbb ajánlásairól és azok beépítésének módjáról. Hat hónappal a rendezvény után minden résztvevőt meghívnak egy online megbeszélésre, ahol a vizsgált város stratégiájának aktualizálása céljából tájékoztatják a résztvevőket.

Milyen témákra fókuszálhat a szakértői vizsgálat?

Az EUI szakértői értékelésnek a FVS tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos konkrét kihívásokra kell összpontosítania. Minden egyes vizsgált város feladata, hogy meghatározza a megoldandó kihívást, és azt három "irányadó kérdésben" fogalmazza meg, amelyekkel sorban kell foglalkozni a projekt során.

A megoldandó kihívásoknak összhangban kell lenniük az EU kohéziós politikájában meghatározott, a fenntartható városfejlesztés integrált megközelítéseinek kulcsfontosságú elemeivel, ld. bővebben: az ERFA-ra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról szóló 2021/1060/EU rendelet 29. cikke.

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának a fenntartható városfejlesztési stratégiákról szóló kézikönyve kulcsfontosságú referenciaanyag a városok számára a releváns témák azonosításához. Inspirálódjon belőle!

Miért érdemes részt venni? Mit profitálhatnak a vizsgált városok?

1. Egy strukturált önértékelési folyamat részese lehet, amely segít azonosítani a FVS-stratégia kidolgozásával, végrehajtásával vagy nyomon követésével kapcsolatos konkrét szükségleteket.

2. Konkrét, a városra szabott visszajelzéseket, reflexiót és inspirációt kap az értékelő partner településektől, így közvetlenül egymástól tanulva kezelhetik a FVS-stratégiákkal kapcsolatos kihívásokat.

3. Folyamatos szakértői támogatás, útmutatás és tanácsadás az EUI elismert szakértői csapatától és az EUI titkárságától.

Mit profitálhatnak az értékelő félként résztvevő városok?

1. A szakértői értékelők tanulnak a vizsgált városból, és egyben inspirálják is azt - a tanulás mindig kétirányú.

2. Lehetőség nyílik arra is, hogy a többi részt vevő szakértő településtől tanuljunk, és számos inspiráló, Európa-szerte alkalmazott gyakorlatról és megközelítésről hallhassunk egy adott témakörben.

3. A saját települési megközelítéseik és jó gyakorlataik megosztásának folyamatán keresztül a szakértői értékelésben részt vevőket arra ösztönzik, hogy (ön)kritikusan reflektáljanak saját sikereikre és fennmaradó kihívásaikra.

Támogatásra jogosultak köre

Vizsgált városok (Cities under review)

A szakértői értékelés elsődleges kedvezményezettjének olyan városnak kell lennie, amely az ERFA-rendelet 11. cikke alapján jogosult ERFA-támogatásra a fenntartható városfejlesztési stratégiájának kidolgozásához és végrehajtásához - az úgynevezett "11. cikk szerinti városok".

Ennek oka, hogy - az EU kohéziós politikájának eszközeként - az EUI prioritásként kezeli az EU kohéziós politikai célkitűzéseinek elérését és az uniós finanszírozási támogatás hatásának maximalizálását.

A 11. cikk szerinti városokat az egyes tagországok illetékes - nemzeti vagy regionális szintű - ERFA-irányító hatósága határozza meg. Tekintse meg a 11. cikk szerinti városok aktuális listáját a 2021-2027-es időszakra vonatkozóan.

Szakértői-értékelő települések (Peer reviewers)

A szakmai értékelők egyénileg jelentkeznek a szakmai bírálati folyamatban való részvételre. A rendelkezésre álló pénzügyi támogatás hivatalos kedvezményezettje az általuk képviselt városi hatóság. A szakértői értékelők bármely uniós városi hatóságot képviselhetik, de rendelkezniük kell az integrált, helyszínre szabott stratégiák kialakításában és végrehajtásában szerzett releváns tapasztalattal.

Jelentkezzen a felhívásra!

A pályázati űrlap benyújtása 100%-ban papírmentes, és az EU Survey-en keresztül történik.

Nyomatékosan kérjük, hogy a folyamat korai szakaszában készítse el pályázati űrlapját. Ha végigmegy a különböző szakaszain, és elolvassa az egyes mezőkben található információs buborékokat, segíteni fog Önnek abban, hogy jobb pályázatot nyújtson be.

A pályázati űrlap benyújtásának határideje 2024. április 30., 12:00 CET.

 

A pályázati csomag dokumentumai

EUI Peer Review felhíváshoz útmutató a pályázó számára (EN - angolul)

A fenntartható városfejlesztési stratégiák kézikönyve (EN - angolul)

Támogatási kérelem formanyomtatványa (EN - angolul, szerkeszthető file, ld. oldalsó menüben)

Szakértői értékelő települések megfelelési táblázata - országokra lebontva listázott települések DEGURBA besorolással (szerkeszthető file, ld. oldalsó menüben)

Pályázat benyújtásához EU Survey kitöltendő formanyomtatványa (EN - angolul)

Vegye igénybe az EUI Állandó Titkárság támogató segítségét

2024. április 9-i tájékoztató értekezlet: REGISZTRÁLJON a központi, online tájékoztató értekezletre (angol nyelven lesz), ahol mindent megtudhat a szakértői értékelésekről és a pályázati felhívásról!

Kétoldalú konzultációk: ha konkrét kérdése van, FOGLALJON IDŐPONTOT egy online konzultációra az EUI Titkárság kapacitásépítésért felelős kollégáinál.

Email support: kérdéseivel forduljon akár direktben az EUI Titkársághoz a capacitybuilding@urban-initiative.eu címen keresztül.